2013. január 22., kedd

Ne félj a harci gázoktól. Babsaláta, maszk nélkül.

Szeretem a hüvelyeseket. A borsót, a lencsét, a babot, és Hajdunét!

Volt egy időszak életemben, amikor minden év végén baráti társaságban, felköszöntöttük, vendégül láttuk egymást. Ez volt az az időszak, amikor a Darts nevű, kocsmai sportot űztem. A tévedések elkerülése végett, az ember nem csak azért jár kocsmába, hogy hülyére igya magát. Az ember is társas lény. Időnként jól esik neki, ha hasonló ívású cimborákkal társalog, játszik, és néha belekóstol minőségi italokba. Nekem ezt jelentette a Darts. Na meg az év végi összejövetelt, ahol átadtuk az általunk létrehozott bajnokság díjait, és igazi nagy bulit csaptunk, általunk készített kajákkal. Az első alkalom után, már megrendelték a babsalátámat. Fantáziám nem ismert határt. Már hetekkel a buli előtt elterveztem, milyen új salátával lepem meg barátaimat, és az összegyűlt társaságot. 

Kalózsaláta update.
Mikor Áron fiam a Gimnáziumban, a minden évben megrendezendő "salátanap" előtt azzal fordult hozzám, valamit ki kellene találni, már akkora gyakorlattal rendelkeztem, hogy nem okozott gondot az új babkreáció. Ezt akkor "kalózsalátának" neveztük el. Volt benne a bab mellett, kimosott savanyú káposzta, hagyma, és kevés rum is. Csupa olyan alapanyag, ami egy kalózhajón leledzik. Persze a "főtémához" fiam osztálytársai is hozzáadták kreativitásukat, így meg is nyerték a versenyt. Ezzel kölcsönösen hagyományt teremtettünk, mert ezután minden évben nyertek, új salátával. Nekem csak ki kellett találni a receptet, ők pedig elkészítették.

Babsaláta káposztával, 
sárgarépával, újhagymával.
Mint minden babsalátának, az alapja a főtt bab. Soha nem csináltam még salátát konzerv babból! Ennek mindig megadtam a módját. Többféle babból készülhet. Lényeg, hogy ne legyen nagyon apró szemű. Mindez, talán csak a látvány miatt fontos, de nem utolsó szempont az, hogy a babféléknek különböző az ízük.

Újabb babsalátám.
A legfinomabb salátáimat, a nagy szemű salátababból csináltam, de mindenféle bab szóba jöhet. Ami minden alkalommal közös volt, a főzés módja. Az előző este beáztatott babot sós, ecetes vízben, néhány babérlevéllel addig főztem míg meg nem puhult. Ösztönös szakács lévén, soha nem mérem ki a hozzávalókat. Biztos vannak rajtam kívül mások is, akik "ráéreznek" a hozzávalók szükséges mennyiségére. Vannak viszont apró szabályok, amiket mindenképp szem előtt kell tartani. A bab kényes étel! Nem az elkészítése. A bab, emésztés közben, kémiai reakcióba lép a gyomornedvvel. Ilyenkor jó esetben, apró felfúvódást okozhat, rosszabb esetben, elviselhetetlenné teszi személyünket, társaságunk körében. Szerencsére ez a hatás nem azonnal jelentkezik, így a fogyasztás után biztonságos fedezékbe vonulhatunk, ahonnan bátran eregethetjük harci gázkészletünket. De ez is megakadályozható!!! Én a babos, és káposztás ételekbe, mindig teszek egy kis csombort (borsikafüvet) Ez a fűszernövény csökkenti, vagy megakadályozza a felfúvódást. Hatás - ellenhatás. A csomborral viszont vigyázni kell, mert rendkívül erőteljes íze van. Ha eltúlozzuk a mennyiséget, jelentősen romlik ételünk élvezeti értéke!



Tojásos, mustáros babsaláta.
A saláták fűszerezése sokféle lehet. Én magam is rengeteg megoldást kipróbáltam. Készítettem hagymásan, borecettel, tojással, petrezselyemmel. Készült olivaolajjal, balzsamecettel, lilahagymával, kaporral. Megcsináltam tejfölösen, és tejföl nélkül. Egy biztos! Ezt az ételt kár lenne kihagyni! Hideg ételként, egytálként, svédasztalok elengedhetetlen tartozéka. 

Haladó hobbyszakácsoknak nyugodtan ajánlom, hogy ne féljetek a kísérletezéstől!  Próbálkozzatok bármivel, ami szerintetek illik a babhoz!   Mehet hozzá, hagyma, fokhagyma, a káposzta, sárgarépa, tojás, mustár, ecet, olivaolaj, tejföl. Fűszerként: petrezselyem, kapor, lestyán, csombor, kömény, őrölt bors, só. Legyen szemetek előtt, hogy lágy, harmonikus ízt keverjetek.

Tejföllel, lilahagymával, kaporral.




Ha pedig elkészült ez a finom étel, kínáljátok meg bátran barátaitokat, családtagjaitokat.
Ne féltsétek Őket a harci gázoktól!










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése