2013. április 4., csütörtök

Tormás, tejfölös, tojássaláta.


Róla szól a mai írás.



Ezzel a versikével indultam neki húsvétkor, de mivel a legénységtől, már tényleg messze állok, nem volt bőséges a piros tojás termés. Azt viszont tudtam, hogy nem fogom archiválni a tojásokat, mert hát szűkében vagyunk az alapanyagoknak, és mindent újra kell hasznosítani. Kitaláltam azt is, hogyan készítem el a szerény mennyiséget. 
Bevallom, nem gondoltam, hogy ennyire jól fog sikerülni. Nem először csináltam már tojássalátát, sőt kombináltam már krumplival, babbal is. De ez, minden várakozást felülmúlt. Tegnap újrahasznosítottam a maradék sonkát, és észrevettem a hűtő sarkában megbúvó tormamaradékot. Rögtön tudtam, hogy ez kell nekem! Nem sokat vesződtem a cuccal, mert a tojás már főtt volt ugye! A héjuk feltörése után, a leglényegesebb rizikófaktor is kiesett, mert mind egészséges volt. Sem a kotlós, sem én, nem ültünk rajta túl sokáig!




A tojásokat félbevágtam, a fehérjét felszeleteltem, a sárgát, külön edényben gyűjtöttem. A sárgája mellé, 1 fej hagymát csíkoztam, majd megsózva, kicsit állni hagytam. Addig újhagyma szárat, és snidlinget is vágtam keveset, majd citromlét, olíva olajat, őrölt borsot, 3 evőkanál tejföllel jól elkevertem. Mivel a hagymát, előzőleg sóztam, az nem került bele. Összeöntöttem a hagymát, a fehérjét, és az előbb kikevert masszát, és óvatosan tettem hozzá 1 kávéskanál  ecetes tormát. Majd még egyet, mert közben megkóstoltam. Az, hogy nagyon finom lett, nem fejezi ki hűen a kulináris élményt. 
Mindezt, öt locsolkodós piros tojásból hoztam össze. 
Megérte!

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a maradék sonkát szintén újrahasznosítottam. Abból carbonara spagettit készítettem.



3 megjegyzés:

  1. ez nagyon jó lehet, ki kell próbálnom. köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban finom volt! azért ne várd meg a következő Húsvétot a maradékért!

      Törlés
  2. Fincsi lett ám... még Húsvét hétfőjén elkészítettem...most pedig újra tendál:)

    VálaszTörlés