2013. november 6., szerda

Piláf csirkemellből.


Tény, hogy az Asszonynak, (aki egyébiránt az első feleségem) sem kell a szomszédba látogatni egy kis furfangért. A minap, nagy titkolózás mellett kezdett hozzá főzőcskézni. Azt láttam, hogy kiolvasztotta a pipimellet, meg elkezdett répát, zellert pucoválni. Természetesen, érdeklődően rákérdeztem, vajon mi készül. Határozottan vágta rá: piláf! Én meg természetesen tudom, mi az a piláf. Már csak azért is, mert szeretve tisztelt barátom, Laci Bácsi 
(a Benke) (nekem ilyen barátaim is vannak) a napokban főzött bárányhúsból, valamelyik műsorban piláfot. 
Azért gyorsan végeztem egy apró közvélemény kutatást. Nem ezer fős mintával, hanem csak néhány közeli ismerőst kérdeztem meg. Azt, szinte mindenki tudta, hogy közel-keleti étel. Legtöbben viszont azt hitték, valamilyen édesség, esetleg tésztaétel. Pedig nem így van ám!
A piláf, az rizses hús. Készülhet bulgurral, kölessel, de akár hajdinával is, bár ehhez fel kell rúgni a tradíciókat. Mint azt sokan tudjátok, az Arabok, Törökök, és úgy általában a muszlim vallásúak nem csípik a disznóhúst. Így aztán többnyire bárányt esznek, ritkábban marhát, csirkét. Ezért a piláf, legtöbbször bárányhússal készül. Itt jön az én Drágám, és Ő saját kedvére átvariálja a recit. Minek csinálná báránnyal, mikor ott a hűtőben a házi kapirgálós jószág? 
Ez történt napokkal ezelőtt, de annyira elfoglalt vagyok, - hál' Istennek - hogy már mindenhova feltöltöttem a receptet, csak saját kedvenc oldalamra nem. Igaz, hogy napok óta elfelejtettem bevenni a Cavintont is, de egy megvilágosult pillanat elég volt arra, hogy itt is közkinccsé tegyem a már nagyon népszerű piláf elkészítési módját. 


Piláf csirkemellből.

Hozzávalók 6 főre:

 
2 db csirkemell
2 db sárgarépa
fél zeller
1 db kaliforniai paprika
3 db paradicsom
3 ek paradicsomszósz
2 db hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 bögre rizs
kevés só
kevés őrölt bors
kevés chilipaprika
1 ek. étolaj

A csirkemellet kifilézzük, a csontot, a bőrét, enyhén sós vízben megfőzzük, alaplét készítünk belőle.
A zöldségféléket és a húst is csíkokra, a paradicsomot apró kockákra vágjuk.
A hagymát kevés olajon megdinszteljük, majd a húst hozzátesszük és fehéredésig pirítjuk.


Beletesszük a sárgarépát, a zellert és a paradicsomot, a paradicsompürét, valamint a fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, fedő alatt pároljuk.
A hús egyszerre fő a zöldségfélékkel és ha úgy érezzük már kicsit megfőtt, beletesszük a csíkokra vágott paprikát és két bögre rizst.
A közben megfőtt alaplével felöntjük annyira, hogy bőven ellepje. A rizs fel fogja szívni a lét.
Fedő alatt készre főzzük, a végén kevés csilipaprikát adhatunk hozzá, ízlés szerint.
Rizs helyett bulgurt, kölest, esetleg hajdinát is adhatunk hozzá.
Arab étel, lehet sáfránnyal, kurkumával is fűszerezni.


Mivel most nem én főztem, csak kukucskáltam, vajon mit csinál a jóasszony. Ha én csináltam volna, biztos került volna bele egy kis bor, közvetlenül a hagymára, kakukkfű biztos, de lehet, hogy csipetnyi kurkuma is. De nem én csináltam! A kibicnek kuss! Az viszont meg lett engedve, hogy annyit fotózzak, amennyi jól esik.
Így aztán Ti is könnyebben eligazodtok, jelen esetben a piláf elkészítésének módozatán.
Már tudjátok! A dőlt betűs írás, az egyedüli értelmes rész minden blogomban, a többi csak szubjektív hablaty. De én már csak ilyen vagyok, és nem is hiszem, hogy hátralévő életemben sokat változnék. Lehet, hogy ez is a hosszú, boldog házasságok egyik titka? 
A jó kaja biztosan!

Update:  Meglepődve láttam, hogy vannak köztünk ötletszegények. Dehogy haragszom, ha látom mások által elkészítve a receptet! Ezek szerint jó az írás, ha más is írásom alapján meg tudta csinálni. Azért annyi fantáziát feltételezek bárkiről, hogy saját szavaival írja le az elkészítés módját. Ha pedig szóról - szóra másol, illik az eredeti készítőjét, jelen esetben feleségemet megemlíteni! Mondjuk!  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése