2014. március 22., szombat

Medvehagymás, újhagymás pogácsa


Engem is elkapott, a minden évben, néhány héten át jelentkező medvehagyma őrület. Mivel tavaly a piacon, már kidobásra ítélt medvehagymacsokrot eldugtam illően a földbe, és bár túl sok reményt nem fűztem a túléléséhez, mégis megajándékozott néhány levéllel, fel kellett valahogy dolgoznom. Ha medvehagymával bánunk, nem kell belőle több kilónyi! Mivel aromája a fokhagymához hasonló, fűszerezésre használjuk, és mivel a fokhagymával ellentétben szép zöld színű, melyet megőriz a sütés után is, természetes, hogy látványos sütit, jelen esetben pogácsát lehet készíteni belőle. Tavaly, ugyanebben az időben tepertőset, most sima pogit készítettem, de körülnéztem, mi van itthon. Az újhagyma zöldje sem rontotta el, így az is került bele az elmúlt évek tapasztalatai alapján. A medvehagymának, csak a levele használható fel! Ha a hagymájával együtt húzod ki, a következő években ott nem lesz medvehagyma! Én sem sokat bíztam benne, hogy a fonnyadt csokor túléli, de úgy tűnik, nagyon szívós növény. A nagyobb csokor levélből, két tepsi pogácsa sikeredett, sőt még jutott kevés a babos, tejfölös krumplisalátába is. Mivel kivételesen, nem regényt akarok írni, lássuk a receptet, és az elkészítés módját.



Hozzávalók 2 tepsi pogácsához:

0,5 kg búzaliszt,
0,5 kg. rétesliszt,
25 dkg vaj, 
2 evőkanál rozmaringos fűszerolaj,
4 evőkanál tejföl,
1 csokor medvehagyma levél ,
1 csomó újhagyma zöldje, 
1 dl száraz fehérbor, 
1 kávéskanál cukor, 
1 evőkanál só,
őrölt bors, ízlés szerint,
1,5 csomag instant porélesztő,
1 tojás  fölverve, a pogácsák kenéséhez.



Mivel most porélesztőt használtam, azt nem szükséges felfuttatni, hanem elég hozzákeverni a liszthez. Más esetben előzőleg fel kell futtatni az élesztőt tejben, kevés cukorral. A liszttel, minden hozzávalót összekevertem, köztük az apróra vágott medvehagyma levelekkel, és az újhagyma zöldjével, Jól összegyúrtam, majd fél órát kelesztettem. Lisztezett deszkán 1 cm vastagra kinyújtva, a tetejét keresztbe becsíkoztam késsel, majd kisméretű pogácsaszaggatóval, (esetleg likőrös pohárral) kiszaggattam. Sütőpapírral bélelt tepsire raktam úgy, hogy ne érjenek össze, majd a tetejét tojással megkenve sütőbe tettem. Kb. 200 fokon, 30 perc alatt megsült. 


Mint már pedzegettem, a medvehagymából maradt, így más is készült, hiszen nem veszhet kárba semmi. Kísérletező típus vagyok, így minden különösebb megfontolás nélkül, a néhány napja megfőzött babból félretettem egy kisebb adagot. Tudtam, hogy nem fog örökre a hűtőben pihenni. Néhány krumplit főztem hozzá, és a medvehagymával, valamint kevés tejföllel, kitűnő salátát csináltam belőle. De az már egy újabb étel. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése