2014. március 15., szombat

Töltött pizzagolyók, házi pizzaszósszal, napon szárított paradicsommal..



Rájöttem, a legolcsóbb süti a kelt tészta. Nem kellett sokat gondolkoznom, mert az elmúlt évszázadokban, rajtam kívül sokan rájöttek már. Máris bebizonyítom állításom igazságát, mert a következőkben leírandó kicsit pizza, kicsit bukta jellegű kreálmányom mindössze 150! azaz: egyszázötven forint beruházást igényelt. Persze van a dologban egy kis trükk is, mert az elmúlt év őszén előre dolgoztam. Pizzaszószt, napon szárított paradicsomot, és egyéb hasznos dolgokat tettem el, kis üvegekbe, készülve az ínségesebb időkre. Tudom, kíváncsiak vagytok, így hozom a pizzaszósz, és a napon szárított paradicsom elkészítési módját is.
Ezek alapján, akár Ti is el tudjátok készíteni a töltött pizzagolyóbisokat, de mindenkinek fantáziájára bízom, milyen tölteléket használ hozzá. Mint írtam, nekem összesen 150 forintot kellett beruháznom, mert lisztet, és élesztőt kellett vennem hozzá.
Minden más volt itthon, de ha nem lett volna, akkor sem kellett volna jelentős hitelt felvennem a finom vendégváró elkészítéséhez. 
Pizzagolyóként neveztem el, de akár más nevet is adhattam volna neki. Már csak azért is, mert rögtön kétféle módon csináltam. Az elsőt valóban golyóbisokra formáltam, a másikat amolyan tördelősre. Ugyanabból az anyagból, de mégis kicsit másként.
Máris kielégítem kíváncsiságotokat, és hozom azt, amit vártok. A receptet. Görgessetek lejjebb!
Hozzávalók:
70 dkg liszt,
1 csomag élesztő granulátum,
2 dl-es üveg napon szárított paradicsom, (a tartósításra használt olajjal együtt)
4 kanál pizzaszósz,
kevés só, 
1 kávéskanál cukor, 
kb. 2 dl. víz
1 tojás a kenéshez.

A lisztből, élesztőből, a napon szárított paradicsom olajából, ami kb. 3 evőkanálnyi volt, (ez rozmaringos, fokhagymás, és csilipaprikás fűszerezésű volt) kevés vízből, cukorból, és sóból tésztát gyúrtam, majd 40 percig kelesztettem. A tésztához lehet tejet is tenni, de így is elég laza lett, és tejérzékeny is evett belőle. Ismét átgyúrtam, és újabb 20 perc kelesztés múlva kinyújtottam kb. 5 mm vastagra.
A legnagyobb pogácsaszaggatómmal köröket vágtam belőle. Közepüket megkentem pizzaszósszal, és mindegyikre kisebb aszalt paradicsomot téve, golyókat formáltam belőle. Teflonos sütőformára tettem, majd felvert tojással megkentem, és 180 fokon 20 perc alatt megsütöttem. 


Az első sütésnél kicsivel messzebb raktam a golyókat, míg a második adagnál egymás mellé szorosan, így ez utóbbi a sütés során összetapadt, és kalács jellegű lett. Az íze teljesen egyforma, de mivel az utóbbi lényegesen látványosabb lett, legközelebb is mindkét formát megcsinálom. A töltelékek tárháza is végtelen. Én kedvenc aszalt paradicsomommal csináltam, de készíthető bolognai ragus, fűszeres, májas, kolbászos, virslis, mustáros, de édes töltelékekkel is. Ezeket a fantáziátokra bízom. Jó sütkérezést!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése