2014. július 10., csütörtök

Tepsis sült császár, és oldalas.


Megismételhetetlen esemény az ember életében a születésnap. Épp ezért illik megünnepelni, különösen akkor, ha kerek a szám. Nejem, aki kitűnő háziasszony, előzetesen közvélemény kutatást végzett, de nem nálam, hanem a család többi tagjánál. Én az asszisztensi teendőket kaptam, ami mindössze abban nyilvánult meg, hogy időnként kikérte véleményemet. Maximálisan megbízok benne, mert nagyon jól főz. Nem fűszerez olyan bátran mint én, de igaza van. Nekem talán szerencsém is van, hogy soha nem fűszereztem még túl semmilyen ételemet. 
Most viszont azzal a határozott akarattal kellett szembesülnöm, hogy a saját szülinapomon, nem tehetem be a konyhába a lábam. Nem is nagyon bánkódtam miatta, mert el voltam foglalva a rengeteg köszöntésre való reagálással. Azért figyelemmel kísértem asszonypajti munkáját, és a fontos mozzanatoknál előkaptam fényképezőgépemet. Előre elmondta elképzelését, hogyan szeretné elkészíteni ezt, a kitűnő kaját, amit ebben a formában, soha nem csinált még. Most is meghatározó volt az akciós alapanyag, mert elfogadható áron sikerült bőrös császárszalonnához és oldalashoz jutni. Hagymát, fokhagymát, répát, krumplit vásárolt még hozzá, és a tervezési szakaszból átléptünk a magvalósításba. Először lássuk a hozzávalókat, és a mennyiséget.


2,5 kg. császár, és oldalas vegyesen,
2,5 kg. krumpli,
5 szál répa,
4 nagyobb fej hagyma,
2 nagyobb fej fokhagyma,
só, őrölt bors,
3 szál friss rozmaring.

A gyors páchoz: kevés étolaj, só, őrölt bors, őrölt pirospaprika, csipetnyi őrölt kömény, és kevés granulált fokhagymapor.


Készíthetitek úgy is, hogy a húst előre bepácoljátok, de ebben az esetben gyors pácot kevert ki nejem. Étolajból, sóból, őrölt borsból, őrölt pirospaprikából, kevés fokhagymaporból, és őrölt köményből..
A hagymát megtisztította, majd karikára, a krumplit tisztítás után hasábra, a répákat karikára vágta.
A fokhagymát hámozás nélkül középen kettévágta, és a tepsi négy sarkába rakta. A tepsi aljára került a krumpli, majd a répa, később a karikázott hagyma. Enyhén meg lett sózva, kevés frissen őrölt bors is került rá, majd a bepácolt húsok jöttek. A rozmaring leveleket a húsok közé tettük. A kevés maradék páclé is rá lett öntve. Más zsiradék, és folyadék nem lett alá téve, elég volt a császárból kisülő fűszeres lé. Lefóliázva ment a sütőbe, alsó, felső sütéssel. Egy óra után, a fóliát levéve visszakerült, és fél óráig sült még.
Ezalatt, az alatta lévő léből sok elpárolgott, és a hús teteje is kicsit pirult. Nem sült ropogósra a bőre, de nem is ez volt a cél. Mindenki kedvére szedett belőle, de bőségesen maradt vacsorára is. Opcionálisan, a tegnap csinált egyszerű uborka, és paradicsomsalátát kínáltuk mellé.


Ez most csak, egy családi ebéd volt, de egy ilyen szép, kerek évforduló, nem ér így véget. Soha nem ragaszkodtam a tradíciókhoz, így a bővebb ismeretséget valamikor később látjuk vendégül. Komoly egyeztetések folynak a háttérben, az időpontról. Ma viszont nagyon jól éreztem magam, és nem csak a finom kaja, valamint az ajándékok miatt. Egyáltalán nem bánt, hogy túl vagyok a hatvanon!


Az imént leírt szülinapi ebéd, az egyik ajándékomban lett tálalva. Régen elterveztem már, hogy saját logómmal ékesített egységes tálalókészletet készíttetek. Most nejemnek köszönhetően ez megtörtént. Nagy köszönet érte, mert egy régi kívánságom teljesült. Faragó Ágota munkája.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése