2014. július 19., szombat

Uborkatekercsek díszítésre, és másra.



Ezúttal nem receptet, hanem egy rendkívül dekoratív praktikát kaptok tőlem szeretettel.
Nekiálltam salátát csinálni, és eszembe jutott a nemrégiben készített tzatziki, amit uborkahengerben tálaltam. Továbbfejlesztettem akkori próbálkozásomat, mert a látványos saláta sokaknak tetszett. Most viszont uborkasalátát, és vegyes salátát csináltam, amit csak úgy magam szórakoztatására feldobtam friss ötletemmel. Nyugodtan nekiállhattok, mert nekem még a hibás kezemmel is sikerült kiviteleznem.


A kígyóuborkát középen kettévágtam, majd zöldséghámozóval vékony csíkokat vágtam le belőle. (lehetőleg ne vastag ubit válasszatok erre a célra, csak akkorát, hogy a hámozó átfogja a vastagságát) A maradék uborka össze lett vágva, és ment a salátába. 
A paradicsomokat is kettévágtam, majd keskeny pengéjű késsel közepébe lyukat vágtam. (lehet almamagozót is használni, csak akkor jobban össze kell sodorni az uborka lapokat) Az uborkaszeleteket középen kettévágtam, majd óvatosan összetekertem. Vigyáztam, ne törjenek meg.
A paradicsom közepébe illesztettem. 
Ezután külön elkészítettem a vegyes, és az uborkasalátát.
A vegyes salátát kockázott uborkából, paradicsomból, és paprikából, extra szűz olíva olajjal jól meglöttyintve, balzsamecettel, és csak egy csipet sóval ízesítve. A maradék uborkát is felkockáztam.
Az ubisalátát is olíva olajjal, majd almaecettel kicsit megöntve, kevés sóval, szárított kaporral, valamint őrölt fehér mustármaggal ízesítettem. Mivel a sózás előtt adtam hozzá az olíva olajat, majd azonnal jól összekevertem vele, ez vékony réteget képezett az uborkán, és a sózáskor nem jött ki az uborka leve.
A maradék állt a hűtőben egy napot, de most sincs sokkal több lé rajtam mint amikor a hűtőbe tettem. 
A két salátát összesen 5 db kígyóuborkából, 10 db. átlagos, egyforma méretű paradicsomból, 3 db nagyobb paprikából készítettem, extra szűz olívaolaj, alma, és balzsamecet, kevés só, szárított kapor, őrölt fehér mustármag felhasználásával. 

Hamarosan vendégjárás lesz nálunk, és a partisaláták díszítését gyakoroltam. A végeredmény nagyon látványos lett, de a képek magukért beszélnek!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése