2014. december 28., vasárnap

Tejszínes, majoránnás tokány (régebbi receptem rekonstrukciója)


Ezt az ételt néhány másikkal együtt 2013 nyarán készítettem, felkérésre. Akkor a Kifőztük Magazin szerkesztősége kért fel néhány recept publikálására, ami rendben meg is történt. Történt viszont, hogy ezek a receptek egy "jóakaróm" hathatós közreműködésével eltűntek, bográcsos oldalam összes receptjét törölte. Mivel több receptes oldalnak is aktív feltöltője vagyok, a receptek kis változtatásokkal megmaradtak, így most igyekszem mindet rekonstruálni. Ez tehát az akkori leírás, a személyes hozzáfűznivalók nélkül, de az eredeti képekkel.


Hozzávalók:
1 kg pulyka apróhús
1 fej hagyma
5 gerezd fokhagyma, apróra vágva
1 csipet só és bors
1 csipet őrölt kömény
1 csipet őrölt csili
1 kávéskanál kapor, finomra aprítva
1 kávéskanál majoránna
5 cl pálinka a flambírozáshoz

250 g főzőtejszín
1 evőkanál keményítő
1 evőkanál olaj a hagymasütéshez




A hagymát nagyon apróra vágom, majd kevés olajon megdinsztelem. Megsózom, majd az apró pulykahúst hozzáadva, fehéredésig párolom.A pálinkát óvatosan hozzáöntve, meggyújtva, tovább sütöm, míg a láng el nem alszik. Figyelem! A pálinka magától is belobbanhat, az étel forrósága miatt. Hosszabb eszközzel, vagy hurkapálcával gyújtsuk meg!
Felöntöm tejszínnel, borsot őrlök rá, majd csipetnyi őrölt köményt , és fokhagymanyomóval, a fokhagymagerezdeket is hozzá adom. Kevés őrölt csili is megy bele, annyi, amennyit ízlésünk kíván. A majoránnát a főzőtejszínnel együtt, a kaprot csak a legvégén adom hozzá.
A pulyka apróhús kb. fél óra alatt készre fő. Ha sűrítésre van szükség, keményítő szórással állíthatjuk be állagát ételünknek. Minden esetben tanácsolom az étel menet közbeni kóstolását, ha szükséges, utána ízesítését.
Libazsírban fürdetett, petrezselymes, főtt újkrumplival tálaltam, de ajánlom hozzá a galuskát is.

Több fotót is készítettem akkor, mert nagyon meg akartam felelni a kívánalmaknak, amiket inkább magam elé szoktam tűzni. Minden elkészített ételt több beállításban fényképezek, és később választom ki a legszebbet. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése