2013. december 27., péntek

Citromos, borsos halfilé.



Bevallom, egyre többször kell az akciós termékekre szemet vetnem, mert a pénz nagy úr. Mivel megkaptam nyereményemet, ami egy 5000Ft-os Tesco utalvány formájában érkezett beküldött receptjeimért, adott volt a bevásárlás helyszíne, és a keret is. Már az elején megfogadtam, ha nyerek, annak ellenértékét újabb ételek kitalálására, elkészítésére fordítom. 
Már régóta piszkálta agytekervényeimet a többször beakciózott tengeri halfilé, ami nagyon olcsónak tűnt. Gondoltam, hogy nem lazac minőséget fogok kapni 700Ft-ért, de mégis kíváncsi voltam. Apró csalódással kezdődött a próba. A kiolvasztás után kb. 60 - 40% volt a hal, és az víz aránya. A halban viszont sem gerinc, sem szálka nem volt, és a bőrtől is meg volt tisztítva. Ebben az esetben, még mindig jónak mondható az arány.
Ahhoz viszont, hogy magáról a minőségről valóban bizonyságot nyerjek, valamit csinálnom kellett a kiolvasztott halfiléből. Akik ismernek tudják, sosem fogok hozzá felkészületlenül egy étel elkészítésének. Nem bújok szakácskönyveket, nem kíváncsiskodok a neten, hanem saját megérzéseimre hagyatkozva tervezek, és elkészítem azt, amit fejben megfőztem-sütöttem. Most is így történt, mert jó előre kigondoltam, hogyan készítem el a halacskákat. Nejemnek is imponálni akartam, így biztonsági megoldást választottam. 


A kiolvasztás után, ami két óra volt, (még mikrós rásegítéssel is) sóztam, citrom levével beitattam, és hosszabb ideig állni hagytam. Leitattam a nedvességet, majd borsot őröltem rá. 
Forró olajba néhány fokhagymagerezd mellett, mindkét oldalán 3-3 percig sütöttem a halszeleteket, közben 1 dl száraz rozé bort öntöttem a serpenyőbe, majd mikor megsültek papírtörlőre szedtem, és leitattam a zsiradékot.
Mikor minden szelet megsült, a serpenyőben maradt lére 1 kanál mustárt, és 2 kanál tejfölt, kevés citromlevet öntve, összeforraltam. (elkészíthető a mártás főzőtejszínnel is)
A közben elkészült vajas krumplipürével, és zöld salátával tálaltam, bőséges mártással.


Ezekből készítettem:
1 kg. tengeri halfilé (fagyasztott)
1 db citrom leve,
kevés só,
frissen őrölt bors ízlés szerint,
1 kanál mustár,
2 kanál tejföl, vagy főzőtejszín,
néhány gerezd fokhagyma,
1 dl száraz rozé bor.


Le kéne vonni valami konklúziót. Biztos voltam a sikerben, így bátran vállaltam a fagyasztott halfilé elkészítését. A sütés során nem esett szét, szép, könnyen tálalható, és nem utolsó sorban finom lett. Bár a kiolvasztás során rengeteg felesleges víz keletkezett, tartalmas, elegendő adag maradt a zacskóból. Öt egész halszeletet tartalmazott, ami akár ezen a módon, akár rántva biztos siker egy gyors ebéd, vagy vacsora elkészítésére. Kalkuláljátok bele a kiolvasztással töltött időt is, mert az lényegesen hosszabb volt, mint maga az elkészítés!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése