2014. március 22., szombat

Tejfölös, babos krumplisaláta, medvehagymával, újhagymával.


Ennek a salátának, rövid története van. Néhány napja, babos torost főztem, és kevés főtt babot félretettem. Tudtam, hogy valamit csinálok majd belőle, de hogy pontosan mit, azt akkor még nem.
Medvehagymás pogácsát is készítettem, és ekkor is maradt ki kevés medvehagyma, ami meghatározta mostani salátámat. Sokszor készítek ételeket pillanatnyi benyomások után, van, amikor megálmodom őket, de van, amikor egyszerűen körülnézek a hűtőben. Legjobban azokat a kihívásokat szeretem, amikor megadott alapanyagokból kell valami finomat csinálni, néhány általam választott hozzávalóval. Na ez az igazi! Életem egyik legnagyobb gasztronómiai sikerét is így értem el, rókagombás, aszalt paradicsomos ragu receptemmel. Ez most viszont más volt. Elkészült a pogi, és rájöttem, a medvehagymával, és az újhagymával, valamit kezdeni kellene. Pár másodperc alatt átgondoltam: ott a medvehagyma, az újhagyma, van a hűtőben bab, és tejföl, néhány szem krumplival, fűszerekkel, kevés mustárral kitűnő saláta születik belőle. Nem haboztam, nekiláttam. Természetesen a receptet most is utólag írom le, mert szemben másokkal, én nem papírból főzök. Bevallom, sokszor nehezebb leírni, mint megcsinálni. Remélem nem felejtek ki semmit a leírásból!



Hozzávalók 2 személy részére:

4 nagyobb krumpli,
kb. 200 g főtt gyöngybab, (más bab is használható, akár konzerv is)
1 csokor újhagyma,
1 kis csokor medvehagyma,
4 evőkanál tejföl,
1 evőkanál mustár,
kevés só, és őrölt bors.




Mivel a babot előzőleg, már napokkal előtte megfőztem, sós, babéros vízben, ezzel most nem kellett foglalkoznom. Használható, főtt konzerv bab is hozzá, bármilyen fajta.
A krumplikat megmosom, majd héjastól  sós vízben felteszem főni. Mikor megfőtt (villapróba) leöntöm a vizet, hagyom meghűlni, meghámozom, majd ujjnyi karikákra vágom. Az újhagymát karikákra, a medvehagymát minél apróbbra vágom. Mindent összekeverek 4 evőkanál tejföllel, sóztam, borsoztam, 1 evőkanál mustárral ízesítettem.



Önmagában is kitűnő, de mivel volt rá lehetőségem, kipróbáltam köretként is. Mint majdnem minden tejfölös, vagy majonézes saláta, kitűnően illik fűszeres, sült húsok mellé. A közben megsült fűszeres, sült hasaalja szalonna mellé isteni volt. A sült hús fűszeres ízét kitűnően egészítette ki a saláta lágy, szinte kímélő íze. A medvehagyma ebben is kitűnően teljesített! Nehogy szó érje a ház elejét leírom, a császárszalonnát sóval, őrölt borssal, őrölt pirospaprikával, fokhagymaporral, kevés mustárral pácoltam. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése