2014. október 9., csütörtök

Meggyes lepény




Nejemnek süthetnékje támadt. Ilyenkor akkurátusan előkészül. Egészen másképpen csinálja mint én. Mindent kimér, (sütit nem is lehet másként) és időnként beleolvas a receptbe. Még akkor is így teszi, ha már többször készítette ugyanazt a sütit. Minden alkalommal finomat süt. Azok közé tartozik, aki ha változtat is a recepten, csak mértékkel teszi. Én bátrabb vagyok. Én nekikezdek az ételnek, amihez természetesen megvan a koncepcióm, de sokszor improvizálok. Olyan is előfordult már, hogy egész mást csináltam a főzés végére, mint amit előre elterveztem. 
Sütit ritkán készítek, édeset különösen. Volt olyan, hogy mivel nejemnek lényegesen nagyobb gyakorlata van benne, Őt kértem meg a munkára, én csak álltam mellette, és mondtam, mit kell csinálnia. A süti tökéletes lett, bár néha megkérdőjelezte, valóban azt kell csinálnia, amit én mondok. A süti, amit megálmodtam, akkor az aszalt szilvás, Unicumos krémes kocka volt. Vannak gasztroblogger társaim, akiket nagyra becsülök, és rendszeresen olvasom írásaikat. Receptjeiket időnként átdolgozom, de soha nem eredeti formájukban jelentetem meg, mintha sajátom lenne. Így illik! Nejem is a Süteményeskönyv 1990-ben megjelent 7. kiadásából vette a receptet, ahol így volt leírva:



Hozzávalók:

2 tojás,

15 dkg. cukor,
5 dkg vaj, vagy margarin,
1,5 dl. tej,
1 cs. sütőpor,
1 citrom reszelt héja,
30 dkg. liszt,
30 dkg. fagyasztott, vagy friss magozott meggy, esetleg más gyümölcs. (lehet konzerv is)


A tojást, a cukrot, és a vajat habosra keverjük. Hozzáadjuk a tejet, a sütőport, a reszelt citromhéjat, és a lisztet is.Csomómentesre keverjük, majd kivajazott tepsibe, vagy tortaformába simítjuk. Egyenletesen elosztjuk rajta a meggyet, és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.





Nem pont szó szerint, mert kicsit átfogalmaztam. Szeretem az egyértelmű leírást. Ezek a régi szakácskönyvek kép nélkül, csak a leírással jelentek meg. Ti már könnyebb helyzetben vagytok, mert én fázisképeket is hozok minden blogbejegyzéshez. Ha nem dolgozok a konyhában, akkor fényképezek  Ez tehát véleményem szerint alaprecept. Szerintem aszalt gyümölcsökkel, más friss gyümölccsel, fagyasztott, vagy konzerv gyümölcsökkel, de még magos keverékekkel, például diákcsemegével is kitűnő. Ebben egyetértettünk párommal, és lehet, hogy legközelebb így kerül a sütőbe.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése