2014. augusztus 26., kedd

Napon szárított paradicsom / aszalt paradicsom.

Ez az írás szó szerint megegyezik azzal, amit egy másik oldalamra írtam 2013 januárjában. Sokan jelezték, hogy nehezen tudnak navigálni oldalaimon, (?) így a könnyebb keresés érdekében, idehozom különböző oldalaim legnépszerűbb bejegyzéseit. Ez paradicsomfüggőségemről szóló oldalamon szerepelt először. Megjegyzem: nem lehet annyira nehéz megtalálni, ha több mint 15000 olvasója volt napjainkig.
Tehát akkor ezt írtam:

Most, hogy kiderült paradicsomfüggőségem, - amit egyáltalán nem szégyellek - lássuk, hogyan gondoskodom télre is a pari által nyújtott élményről. A nyaram, tervezetten a paradicsom feldolgozásról szólt. Volt ami kísérleti jelleggel, volt ami kipróbált eljáráson alapult, tapasztalataimat összegezve, esetleg továbbfejlesztve. Fontos dolog, hogy tapasztalataimat megosztva, sok paradicsomrajongó sorstársammal kerültem kapcsolatba, és eszméket cseréltünk. Számomra hasznos, új infókat kaptam, és adtam át.




A kép csak illusztráció!  Ezen a módon állítom, hogy nem lehet paradicsomot szárítani. Ha valaki mégis megpróbálná, minden felelősséget elhárítok magamról.


Lucullus paradicsom. Az egyik
legalkalmasabb a szárításra.

A paradicsom míg terem, számomra létszükséglet. Semmihez nem hasonlítható íze rabul ejtett régen. Ehhez az ízhez ragaszkodom akkor is, mikor a friss gyümölcs nem szerezhető be. Igen! Jól látjátok! Én gyümölcsnek nevezem a paradicsomot. Tudom, nem ez volt az a tiltott gyümölcs, amiért kiűzettünk a paradicsomból, de a Magyar nyelv, álláspontom szerint, nem véletlenül írja ugyanazzal a szóval a helyet, és a gyümölcsöt. Na és a hazai paradicsom, valóban mennyei! Nem ugyanaz, mint más nemzeteké. Kóstoltam már több ország tomátóját. Egyedül az Olasz, és Spanyol pari volt hasonló a mienkhez. Az is igaz, hogy a Taljánok tekinthetők a paradicsom legnagyobb termelőjének Európában. Származási helye szerint, Dél Amerikai jövevény, de az ottanihoz még nem volt szerencsém, és valószínű, úgy élem le gyarló életem, hogy nem is kötök személyes ismeretséget a perui, vagy Argentin parival. Bár ki tudja. Azt sem gondoltam, hogy Dél Amerikai cseresznyét fogok enni valaha is. (Megint kalandozok. Úgy látszik ez a korral jár) De térjünk vissza a vén Európába. Az Olaszok sem hülyék! Ők is rájöttek, hogy ha nincs friss, jó a tartósított is. A paradicsomot viszont legegyszerűbben, napon történő szárítással lehet megőrizni az utókornak. Tehát szárítsunk napon paradicsomot. Ezt a nemes célt követve, én is kipróbáltam már 2 éve, akkor kis mennyiségben a pariszárítást. Az áldott interneten viszonylag kevés infót találtam, ezért maradt a ráérzés, ami megmondom őszintén nagyon jóra sikeredett. Lehet, hogy az Isten is paradicsomszárítónak teremtett? Azért senki ne gondoljon nagy dolgokra!





Szárításra váró paradicsomszeletek.

A pari szárítása, nem bonyolult dolog. Azzal viszont senki ne próbálkozzon, hogy egészben próbálja aszalni. A paradicsom bőre, elég kemény ahhoz, hogy a benne található víz ne távozzon önként a gyümölcsből. Ezért könnyítsünk az áldott napfény dolgán! Vágjuk fel a parikat! Mindegyiket más-más módon. A pici koktélparadicsomokat félbe. A tojásparadicsomokat negyedbe. A nagyobb méretűeket nyolc részre. És most elérkeztünk a paradicsomfajtákhoz. Minden pari aszalható! A legjobb eredményt viszont az erre a célra nemesített, San Marzano, illetve Lucullus néven ismert finomságokkal érhetünk el.



Első napos, aszalódó paradicsomjaim.

Ezek a tojásdad gyümölcsök a legalkalmasabbak szárításra. Egyáltalán mindenféle feldolgozásra. A Taljánok ebből készítik konzervjeik jelentős részét. Hámozva, egészben, szeletelve, és rengeteg más formában köszön ránk az áruházak polcain. Jó drágán!!! Ezért határoztam el, hogy ha megtehetem, miért ne én alkossam meg a téli paradicsomszükségletem, legalább egy részét. A gondolatot pedig tett követte. Kicsi kerttel rendelkezem. Paradicsomot viszont akár cserépben, balkonon is lehet termeszteni. Csak a megfelelő fajtát kell kiválasztani. Vannak kitűnő fajták, melyek megteremnek az erkélyen is. Az előbb leírt, tojás alakúak is alkalmasak erre. Fényre, és tápanyagra van szükségük! Északi tájolású erkélyen ne próbálkozzunk! A paradicsom nem túl igényes növény. De vízre, fényre szüksége van. Ezt később, bőségesen meghálálja! Vannak betegségek, vírusok, gombák, melyek kárt okozhatnak ültetvényünkben, de ezek viszonylag ritkák. De nem a pari termesztéséről értekezek. Ez csak egy mellékvágány volt, amiről máris visszatérek a főcsapásra.



A paradicsomszárítás, egyik legegyszerűbb

 módja. Faluhelyi László képe.

Tehát paradicsomot szárítunk. Tehetjük ezt, különböző alkalmatosságokban, de egyszerűen a napon is. A praktikum viszont azt kívánja, hogy mozgathatóak legyenek szárítandó gyümölcseink. Miért is? Jöhet eső, szélvihar. Ezek finoman szólva sem használnak a már megkezdett szárításnak. Az első szabály tehát: tanácsos fedett, de azért szellős, napos helyen szárítani. 






Paradicsom aszalás, aszalógépben.
Bognár Andrea fényképe.

Erre különböző eszközök állnak rendelkezésünkre, a legegyszerűbbektől, a profi berendezésekig. Én az általam legegyszerűbbnek vélt, olcsó megoldást választottam. Gazdaboltban vásároltam 3 lyukacsos aljú műanyag tálcát, amit valószínű hajtatáskor használnak rendeltetés szerint. Mivel meg kellett emelni, csavarokat barkácsoltam beléjük, majd méretre vágott szúnyoghálót szabtam aljukra, valamint keretre feszített szúnyogháló került rájuk.  Ez utóbbit, csak azért, mert időnként megjelennek nemkívánatos vendégek. (különböző rovarok, melyeknek nagyon finomnak tűnik a parik finom nedve) A szellőzés viszont biztosított.


Az azonos méret miatt tálcáim egymásra is helyezhetőek, a lyukacsosság pedig biztosítja a szellőzést. Erre van a legnagyobb szükség. Alul, felül áramolhasson a levegő. El is határoztam, hogy idén kompjúterizálom az aszalást. Ez abban fog megnyilvánulni, hogy kiselejtezett számítógép ventilátor segít rá a légáramra. Jól kitaláltam, mert bevált. Kis teljesítménye miatt hálózati adapterről működik, és rásegít a szárításra.
Ha pedig megvan a berendezés, hozzákezdhetünk az aszalásnak. Első lépés, a szüret. Csak a szép érett (nem túlérett) paradicsomot szárítsuk. Ha piacon vásárolunk, ott is a nem repedt parit válogassuk ki. A feldolgozás előtt jól mossuk meg a parikat, és csöpögtessük le. Vágjuk fel, a piciket félbe, a nagyobbakat negyedbe, a még nagyobbakat nyolc részre. 





San Marzano, és koktélparadicsom,
aszalás közben.
Saját újításom következik!!! A felszeletelt parikból kinyomom a magos, leves részt. Nem durván, finoman. A magra, és a lére semmi szükség. Ezek nélkül jobban, gyorsabban szárad, és kevesebb a lehetőség a penészedésre. Ritkán találkoztam már ez utóbbival is. Nem örültem neki, de a penészes egyedek gyors eltávolításával, megakadályoztam a továbbterjedést. A felszelt parikat a szárítórácsra helyezzük. Szépen sorban, katonás rendben. Már az első nap után is jelentős méretcsökkenés következik be. A szeleteket ilyenkor átrendezhetjük, a gazdaságosabb helykihasználás miatt. Magyarul, közelebb rakhatjuk őket egymáshoz. 





Száradó paradicsomjaim. Néhány nap alatt megfelelően megaszalódnak.

A végleges szárítási idő méretenként, fajtánként változó. Na meg annak függvényében is, hogy mi lészen a feldolgozás végcélja. A paradicsomokat a szeletelés után kicsit meg is sózom. Ezáltal könnyebben engedi ki a maradék lét is, így gyorsabban szárad. Valamit majdnem elfelejtettem! Ha az időjárás nem fogad kegyeibe bennünket, nyugodtan folytathatjuk a már elkezdett szárítást alacsony hőmérsékletű sütőben is. 40-50 fok a javasolt! A száradás közben a súly jelentősen, tapasztalataim alapján ötödére csökken. 





Kész paradicsomos üvegek. Saját 
termés, saját csomagolás, 
egységes kép.

A napon szárított paradicsomot, többféleképp tárolhatjuk. Lehet vászon, vagy papírzacskóban szellős, hűvös helyen. A legismertebb megoldás, ha olajban tesszük el. Sima étolajban. A napraforgóolaj íze semleges, így azt javaslom. Kisebb üvegekbe, tartósítószerek nélkül, hosszú ideig eláll. Lehet natúr, vagy fűszerezett is. Ezt a felhasználás célja határozza meg. Én szoktam tenni az üvegekbe vékonyra szelt fokhagymagerezdeket, kisebb bazsalikomszárakat, oregánót, esetleg rozmaringot. Ezt mindenki saját ízlésére bízom. (ezek szerint az íz, az ízlelés, és az ízlés összefüggő fogalmak) A nagyon megszárított parit, pedig nyugodtan őröljük meg. Később ez is felhasználható por alakban mindenhez, amibe egyébként paradicsomot tennénk. Legutóbb bolognai spagettit készítettem paradicsomporral. Az aszalt paradicsomok is mindenbe használhatók, amibe egyébként friss paradicsom kerülne. 






Paradicsompor. Kizárólag 
koktélparadicsomból készítem.

Van egy újításom, ami a család kedvence, és csak aszalt parival képzelhető el. Ez a leveles tésztával készült aszalt paradicsomos papucs. Kitűnő vendégváró süti.
A télre eltett parikat, 2 decis üvegekben tárolom. Ez pont elegendő adag a sütés-főzéshez alkalmanként. Az üvegek felbontás után is tárolhatók. Az ízesített olaj sem vész kárba. Ezt keverem ugyanis a pizzatésztába, sütemények tésztájába. A kioldott fűszeraromák isteni ízt adnak ezen étkeknek.



Aszalt paradicsomos papucsok. A tésztába belekeverve a paradicsom fokhagymás, bazsalikomos fűszerolaja, a töltelék, saját készítésű ajvár, és napon szárított paradicsom.
A család egyik nagy kedvence!



Le kéne vonni valami konklúziót? Nem muszáj. Az viszont biztos, hagy a paradicsom fontos életemben. Nem szégyellem paradicsomfüggőségemet! Nem is fogom kezeltetni magam, ugyanis függőségem nem okoz egészségkárosodást. Sőt! Bátran állítom, hogy a paradicsom, bármilyen formában fogyasztva, igenis hasznos egészségünkben!

Felmerülhet, hogy mire lehet használni a napon szárított paradicsomot. A teljesség igénye nélkül, néhány általam készített étel aszalt paradicsommal:
Tagliatelle, rókagombás, aszalt paradicsomos raguval.
Aszalt paradicsomos papucsok.
Palacsinta, aszalt paradicsommal.
Mediterrán ragu csirkemell csíkokkal.
Töltött pizzagolyók házi pizzaszósszal, napon szárított paradicsommal.
Paprikás krumpliba is tettem már. 


És ezeken kívül számtalan más ételt is készítettem már kedvenc napon szárított paradicsomjaimmal. Hamarosan viszont kiegészítése következik írásomnak, hiszen tavasz végén vásároltam egy aszalógépet, ami mások mellett az aszalt paradicsom készítését is jelentősen megkönnyíti. Mi sem természetesebb, hogy új tapasztalataimról is hamarosan be fogok számolni.


1 megjegyzés:

  1. Épp most láttam a TV Paprikában, hogy valamelyik mediterrán országban felfűzik az érett paradicsomot egészben, mint a fokhagymát olyan formára és úgy szárítják. De valószínű, hogy ehhez a levegő és a paradicsom fajtája is más, mint nálunk.

    VálaszTörlés